“Ha jól értem, kaptunk egy magyarázatot arra, hogy a több közvélemény-kutatónál látott eredményekhez képest (ahol a Tisza vezet vagy fej fej melletti az eredmény) a Nézőpontnál miért jelentős a Fidesz előnye” – állítja Török Gábor. A politikai elemző azt vizsgálja, hogy a kormánypárti és nem kormánypárti közvélemény-kutatók olyan különbséggel mérnek, hogy arra nem volt eddig példa Magyarországon.
Török szerinte a Nézőpont kutatásában a „bizonytalanok és rejtőzködők körében a statisztikai módszerekkel beazonosított pártpreferenciát”- rész valami olyasmit jelenthet, hogy az intézet itt nem részletezett statisztikai módszerekkel megmondja, “kitalálja”, hogy kire szavaznának azok, akik a pártpreferenciájukat firtató kérdésre azt válaszolják, hogy még nem tudják, vagy nem akarják megmondani.E szerint a “bevallott” pártpreferenciák alapján náluk is lényegesen rosszabbul áll a Fidesz, de a Nézőpont más kérdésekre adott válaszok vagy egyéb módszerek alapján úgy véli, hogy a Fidesznek komoly tartaléka van a bizonytalanok és a rejtőzködők között, és ezeket hozzá is számítja a Fidesz végül publikált eredményéhez.”
Ez hát a magyarázata lényeges különbségnek, amely több közvélemény-kutató eredménye között van.Török Gábor arra mér nem té ki, mi a célja ennek a manipulációnak. Valószínűleg a Fidesz addig akarja megnyutógtatui a választóit, míg nem semlegesíti Magyar Pétert.