Mottó: „Egy tenyérrel nem lehet tapsolni.”
Pajor László
Boldog ember szívesen tapsol. De azt egy tenyérrel nem lehet. Más szóval boldogsághoz két tenyér szükséges.
Picit magam alatt voltam. A 80 év határ. Innen már biztosan a hosszabbításban játszunk. A tény elgondolkoztató, jobb híján elfogadható, de nem vidít fel. Egyébként is itt fáj, ott fáj. Mindegy, másnak több baja van, élünk. Szóval az egyik tenyér megvan.
Az utóbbi hónapokban feleségem gyengélkedése miatt, nehezen mozdulunk. Az otthon csendje megnyugtató. Ha gondolatok nem lennének, egész vidámam élhetnénk.
Életemben nagyon sokat dolgoztam. Ezzel nincs semmi baj, ez természetes. Csak azért említem, mert az utolsó 3-4 évtizedben volt egy szenvedély, ami segített kikapcsolódást, felüdülést jelentett. És azt, hogy másnap az ember újra kész a munkára.
A vadászat sokaknak nem tetszik, pedig az ember legősibb tevékenységei közé tartozik. Én ebben találtam kikapcsolódást, ami segített az életben. Az orvos ugyanis a munkaidő elteltével nem mindig tudja elfelejteni a szakmai problémát, az a délután és éjszaka is vele marad. Többször megtörtént, hogy felhívtam a klinikai helyettesemet, hogy a napokkal korábbi szakmai problémát, hogyan oldjuk meg. A megoldást örömmel hallgatta, de aztán megkérdezte: háromnegyed hat van reggel, hol tetszik lenni? Magas lesen ülök a Pilisben- válaszoltam, s nem értettem, miért röhög.
Szóval a vadászat kikapcsol.
A Börzsönyben van egy kis hétvégi házunk. Ritkán jutunk el oda, pedig szeretjük. Feleségem állapota kicsit javult, el tudunk utazni. Délután boldogan tettünk-vettünk, mikor megszólalt a telefon.Barátom, Ferike a társaság vadászmestere jelentette be jövetelét feleségével és okos, szép tini lányukkal együtt. Egyúttal jelezte, hogy készüljek, mert kerülünk egyet őzbak ügyben.
A dolog két ok miatt a szokottnál jobban is feldobott: a) a vadászat ténye, b) a leányzó Franciska jelenléte. (Ha ő jött velünk vadászni mindig ejtettünk vadat.) (ld. vadász babona elmélkedéseim!) Szóval boldogan készültem.
Hét órakor kimentünk. A Börzsöny csodálatos. Gyönyörű mezők, erdősávok, ribizli-szőlő ültetvények, zöld pompa. A leányzó pedig nem csak aranyos, de szüleitől már tanulván, vadász szemmel szemléli a természetet. Két órán keresztül kocsikáztunk, időnként egy suta, egy-két gida mutatkozott, majd Franciska egyszer felkiáltott: Apa, bak! Igen, válaszolt Ferike, de fiatal, ígéretes nem lőhető nyeke – nyóka. Mentünk tovább, elbeszélgettünk a mama erdélyi őzbak vadászatáról. Közben lassan esteledett. Háromnegyed kilenc körül, úgy gondoltam, hogy nem jó, ha a család péntek estéjét tönkre teszem és óvatosan megkérdeztem, hogy van-e még esély? Ferike rendkívül határozottan közölte, hogy az utolsó részt még megnézzük, a szőlőben van egy jó bak. Rendben, mentünk.
Ahogy a szőlősorok felső részén araszoltunk, egyszer csak Franciska felsikoltott: a sor végén lent ott egy bak. Ferike felkapta a távcsövet és tíz másodpercen belül döntött: Lődd meg Gyuri bácsi! Kiléptem a kocsiból, a szürkületben megtámasztottam a nyitott kocsi ajtón, a céltávcsőben megkeresve a bakot (kb. 160 méter messzi árny, de szerencsére keresztben áll) lágyan odabuhintok. Jó hangos becsapódás, Ferike felkiált: Megvan! Franciska örömtáncot jár, – meghoztam a szerencsét, csilingeli, aztán indulnak a bakhoz. Én nemcsak kabalából, hanem a bal tértem miatt sem megyek velük, de már hozzák is!
Jön a bak a szőlőből.
Két méterre tőlem leteszik. Gyönyörű, öreg visszarakott, nagy rózsájú, vastag szárú, 400 gramm körüli, hatos bak. Kapok töretet, kitűzöm. Lassan elönt a végtelen boldogság. Megvan a másik tenyér is!
Fotó Franciskával, elküldve Feleségemnek aki mindig nagyon örül a sikeremnek!
Öröm Kabala Franciskával
Közös vidámság közepébe érkezik Ferike kérdése: ” Jó lesz a 80-ra, Gyuri Bácsi?”
Nagyon jó lesz Ferikém! Köszönöm az egész család türelmét, segítségét! Jár a két kezű taps! Vadászüdvözlet!
A Jó Isten áldjon meg Benneteket!
A trófea.
