Mottó: „Az emberben csak ifjúkori érzelmei, és öregkori gondolatai a jók.”
J. Joubert
Kell bizonyos bátorság ahhoz, hogy egy korosztályos novellának a fenti címet adja az ember. A kedves Olvasó ugyanis, – szinte természetesen – valamilyen időskori konzervált szexuális teljesítménnyel kapcsolatos dicsekvő írást vár ilyenkor. Most azonban nem erről lesz szó. Időskorban az öröm átalakul. A mindennapok apró örömeinek felértékelődése mellett, a korábbi szenvedélyekkel kapcsolatos pozitív élmények ismétlődése – már csak ritkasága miatt is – kiemelkedő jelentőségű.
Meghívás alföldi őzbakvadászatra: Szívet melengető mondat. Reakció: Az elmúlt évtizedek vadászélményeinek összesített egy perc alatti átélése mellett, a jövő vadászat rengeteg új kérdése. Maga a boldogság.
Imre régi vadász. Sok mindent látott és átélt az életében. Agrárvezetőként, országgyűlési képviselőként nehéz problémák megoldásában jeleskedett. Aztán eltelt az idő, szakértelmét ma is tisztelik, ma is szívesen segít, ad tanácsot. Nyugdíjas étében a vadászat és horgászat fontos szerepet játszik. A barátság régi, őzbak meghívása már hagyománynak számít. Örömmel fogadom.
Az utolsó két évben, a család egészségi állapota miatt nehezebben mozdulunk. Az Alföldre feleségem is szívesen jön velem, Imréékkel jól érzi magát. Nagy nehezen találunk egy napot, amikor boldogan száguldunk a csodálatos rónás vadászmező felé.
Péntek délben érkezünk. Gyors elhelyezkedés, majd Imre csodálatos alföldi hidegtál költeményének megdézsmálása után, feleségem nyugalomba vonul.
Megérkezik Józsi és Attila, a két hivatásos vadász. Régen ismerem Őket, értik a dolgokat. Örömmel üdvözöljük egymást, aztán nagy nehezen feljutok a platóra, (Istenem ezelőtt 20 évvel ez nem volt hír!) Imre előre ül, de előtte még mond egy jó hírt. Másik vadásztársasági barátunk sajnos nem tud jelen lenni, de átengedi tagi bakját így két bakot lőhetek. Zene füleimnek.
Megyünk. A táj csodálatos, földek, mezők, ligetek. Iszonyú meleg van, vadmozgás nincs. Ahogy esteledik, egy-egy sutát, kis bakot látunk. Aztán Józsi szól Attilának, megnevez egy területet, ahol egy ismert baknak kell lennie. Arra megyünk, sehol semmi. Kis időre megállunk, lassan sötétedik. És ahogy sötétedik a repceföld túlsó végén, úgy 220-230 méterre megjelenik a keresett bak. Hajtja a sutát. Rajta vagyok. Józsi bírálja, majd megszólal; „Még 10 méter és a világos háttér elé ér, meg fog állni, tessék meglőni.” Pontosan így történt. Józsi profi. A suta elfut, a bak megáll, viszonylag jól látható. Lágyan odabuhintok. Tűzben marad. Fogadom a gratulációt. Utolsó harapás. Töret. Még mindig meglövöm Uram!
Imre boldogan közli: „Ahogy szoktad, jó messziről, jó selejt bak.” Megöleljük egymást.
Otthon boldogan mutatom Feleségemnek a trófea képét. Már annyit látott, hogy szinte szakértő. Szép bak drágám! – mondja boldogan. Rövid nyugodt alvás következik. Hajnalban már majdnem világos van, mikor a fiúk megjönnek. Imrével már kávéztunk. Pillanat alatt beülünk, indul a pick up. Na, most is megyünk egy órát, amíg a mozgás elindul, de világos van, jól látni. Józsi bírál, majd megszólal: ez egy kicsit gyengébb, mint a tegnapi, de visszarakott selejt bak, nincs közel, de tessék meglőni. A bak picit takarásban van, de aztán előre lép és megáll. Fogadja a lövést. Helyben marad. Imre boldogsága látványos: Két lövés, két bak, én tudtam előre! – kiabálja. Hosszas fényképezés, végtelen boldogság.
1 kép Imrével. Két öreg elégedett vadász
A fiúk visszaviszik a vadat leadni, Imre a huncut mosollyal egy hűtőtáskát rak a kocsimba: alföldi csirkepörkölt vastag szafttal ahogy Te szereted, az éjszaka főztem. Három napig eszem, utolérhetetlen, a szárnyak és a combok csodálatos íze, alföldi nagyanyám ízcsodájára emlékeztet. Imre ebben is profi.
Jól sikerült este, reggel volt. Nekem maradandó, szép emlék. Imre a csodálatos vadászélményekért, (és a csirkepaprikásért) végtelenül hálás vagyok!
Vannak még örömök az életben. Meg kell becsülni, mert időskorban a boldogságforrás átalakul. Nem az értéke, a gyakorisága csökken.
