A Román Népköztársaság – ahogy olvasom – a 60-as évek végén „igyekezett különutas, a Szovjetuniótól némileg függetlenebb külpolitikát folytatni. Nicolae Ceaușescu azzal vívta ki a Nyugat elismerését, hogy 1968-ban elítélte Csehszlovákia szovjet megszállását (a prágai tavasz leverését), és nem vett részt benne”, mint például hazánk. A hála jele volt, hogy ’69 augusztusában Nixon amerikai elnök a román fővárosba látogatott szűk két napra. Ott óriási, ujjongó tömeg fogadta a tengerentúli politikust. A filmhíradók bizonysága szerint – hat/egy évvel a Kennedy testvérek meggyilkolása után! – „nyitott autóban vonult végig Bukarest utcáin.”
Sőt románul is szólt a tömeghez: „Trăiască prietenia româno-americană!” (Éljen a román-amerikai barátság!) A Ceaușescu házaspár „az ENSZ alapításának 25. évfordulójára érkezett viszontlátogatásra New Yorkba”. S a hivatalos programot összekötötte a román diktáror egy washingtoni laza tárgyalással, „ahol Richard Nixon elnök fogadta őket a Fehér Házban. A politikai tárgyalások mellett a kelet-európai delegáció amerikai ipari és kulturális központokat (pl. Cleveland, Hartford) is felkeresett” – így a szemtanúk, akik idézik a két nép „meleg barátságáról” szóló pohárköszöntőket.
