Mivel hazánknál lakosság tekintetében alig nagyobb, s területileg csak picit kisebb a 18 körzetre és 2 autonóm régióra osztott Portugália (República Portuguesa) kézenfekvő, hogy akarva-akaratlanul percenként hasonlítgattam össze. Lisszabonban barangolva, némi büszkeséggel többször megállapítottam: ja, itt már mi is tartunk! Például az árakkal.
A vonzás körzeteivel együtt 2 millió polgárnak otthont adó, dimbes-dombos portugál főváros forgalma legalább olyan lüktető, mint Budapesté. A históriás könyvek szerint 1255-ben királyi székhellyé lett Lisszabon hangulatos kikötője már a középkorban is fontos közlekedési-kereskedelmi csomópont volt. Az Afrika partjaitól mindössze 480 kilométerre fekvő fővárosból startolt Vasco de Gama és Pedro Alvarez Cabra jó fél évezreddel ezelőtt „turistáskodni”. Mint emlékezetes a portugálok 1500-ban fedezték fel Brazíliát, s az ültetvényes cukornádtermesztés, no meg a tekintélyes gyémánt és arany lelőhelyek jelentősen hozzájárultak az Ibériai félsziget gazdasági gyarapodásához, politikai jelentősségének növekedéséhez. Rio de Janeiro a majd’ 8 ezer kilométeres távolság ellenére 2023-ban is szoros kapcsolatot ápol Lisszabonnal: az interkontinentális együttműködés fontos eszköze a közös anyanyelv!
Portugália ezer szállal kötődik a Kínának 1999 végén „visszaadott” – de a 21. században is autonóm jogokkal rendelkező – Macau-val. „Lisboa“ utcáin sétálva rengeteg ázsiai, latin-amerikai, afrikai „színes bőrű” polgárt látni. A 95 százalékban katolikusok lakta Portugáliától Európa számos régiója leshetné el a tolerancia receptjét! Hogy Lisszabonban templomból, cipőpucolóból, avagy macskából van-e több – rejtély?! Kevésbé titokzatos ezen gyarmatosító állam elmúlt jó negyed évezredes históriája: köztársaságtól köztársaságig tartó igaz mese. Középen kétgenerációnyi diktatúrával…
