2024. május 20. (hétfő) 10:55

Ljubljana, Marbella és a többiek

Marbella

A Reise Reporter turisztikai portál aktuális elemzése szerint 2022 legvonzóbb európai célországa a hazánkkal szomszédos Szlovénia volt. Különösen a balkáni állam fővárosa, Ljubljana csábítja a külhoni vendégeket. A spanyol Marbella és a francia Amiens is dobogós lett. S mit hoz 2023?

A német nyelvű Reise Reporter idegenforgalmi szakportál 20-as toplistáján se Budapest, se más magyar település nem szerepel. A délebbi tájak hódítottak 2022-ben. Így Szlovénia, a Spanyol Királyság és a Francia Köztársaság mellett Bulgária (Plovdiv) is népszerűnek bizonyult. Belgiumban Leuven a sztár, míg román szomszédainknál – Ady Endrénk pályafutásának fontos állomása – Nagyvárad lett a befutó. A közelmúltban több miniszterelnököt {és uralkodót is} váltó Nagy-Britanniában hagyományosan London a kedvenc.

Hollandiában pedig Nijmegen idegenforgalma szárnyal. Finn barátainknál Lahti csábít, a 2023-ban földrengés sújtotta Törökországban meg Isztambul turizmusára lehettünk irigyek. Az eurázsiai birodalomba idén főleg orosz turisták és szír menekültek utazgatnak, míg Itáliában a tengerparti üdülőhelyek, illetve Róma vonzereje töretlen. S a csehek Prágája is kedvelt úticél. Az NSZK-ban meglepő módon nem Berlin a bajnok, hanem a távoli/festői Bajorország! A görögöknél Athént és Krétát favorizálták 2022-ben {is} a külföldiek. S ez a most rajtoló idegenforgalmi szezonban sem lesz másként!

Kapcsolódó
Még több UTAZÁS…