2024. április 23. (kedd) 05:53

Török turizmus – kérdőjelekkel

Isztambul

Recep Tayyip Erdogan és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin 2023-ban is jó kapcsolatokat ápolnak egymással. Míg az Ukrajnát bő egy éve lerohanó orosz elnök hazájában egyre kevesebb a külföldi, addig török kollégája – szintén eurázsiai – birodalmában új fajta idegenforgalom hódít. A külhoni vendégek mintegy 60-80 százaléka ugyanis (pénzes) oroszországi turista, illetve szíriai menekült. S hol van még a főszezon?
A márciusi, berlini Nemzetközi Turisztikai Börze (ITB 2023) több, mint 160 államnak nyújtott bemutatkozási lehetőséget: az a trend körvonalazódik, hogy a háborús, netán földrengés sújtotta régiókat idén is elkerülik a külföldiek. Az úgy nevezett „katasztrófa turisták” száma, akik kamerákkal felszerelkezve járják a világot – elenyésző. De kik utazgatnak a leggyakrabban mostanában? Míg Európában a lakosság közel 90 százaléka akar hamarosan ismét bel- és/vagy külhonban vakációzni, addig az amerikaiak (70 %) és ázsiaiak (60 %) körében alacsonyabb az utazási kedv.

Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a legtöbb ember főleg pihenni, szórakozni, strandolni (63 %) akar az üdülés heteiben. A megkérdezettek fele idegen városokkal szeretne ismerkedni, míg közel harmaduk körutazást tervez. A természetjárás, hegyi túrázás (28 %) hívei is várják a tavaszt. S a válaszolók 15 százaléka hajózva kíván ismerkedni a nagyvilággal. Az öreg kontinensen Spanyolország, Itália és az NSZK a legkedveltebb úticél. De a francia, görög kultúra és a városok, strandok is csábítók. Térségünkben Ausztria, hazánk és Horvátország is kedvelt turisztikai desztináció – húsvét közeledtével már a szállodai foglalások is gyarapodnak, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva!

Kapcsolódó
Még több UTAZÁS…