A Dráváról meglehetősen keveset tudunk, a Duna-Dráva Nemzeti Parkról meg még annyit sem. Holott szép vidék, csak nem nagyon esik útba. Még azok is elkerülik, akik Villányban, Harkányban, Siklóson járnak, mert Szaporca, ahol 2015 óta a látogatóközpont működik, az Ormánság végén van, jószerivel ott, ahol már a madár sem jár. Egy ideig mi is csak az orrunk után mentünk, mert egy kis fatáblán kívül nem sok tájoló volt. Persze, Wágner László az Ős-Dráva Látogatóközpont vezetője inkább arról beszél, hogy három pár réti sasuk is van, meg rengeteg állatuk, a hagyományos gazdálkodást is be tudják mutatni a mintagazdaságukban.
A látogatóközpont a Magyar pásztorkutyák terelőversenye helyszíne is
Kis Géza református lelkész 1830-ban írt egy ormánsági monográfiát. Akkor még egészen más képet mutatott a táj. Jelentős halászat volt, s hajóforgalom, vízimalmok, amelyek akár három farönkre épültek és a mocsarakban pákászok éltek. Ám amikor a folyó több kanyarulatát levágták, megváltozott az élet, ma már egyetlen hajómalmot sem tudnak mutatni. Miközben az élővilág nagyon gazdag a kockás kotuliliom, a fehér tündérrózsa, a fekete nyár épp úgy megél itt, mint a szúrós csodabogyó és persze rengeteg gyógynövény. A látogatóközpontban már a Magyar pásztorkutyák terelőversenyének negyedik fordulóját is rendezték. Márpedig a magyar pásztorkutyák őshonos juhok hajtásában, terelésében versengtek, s ez nem sok helyen van az országban. A látogatóközpontban a szürke marhától a szamárig, a juhoktól a mangalicáig, a méhészettől a selyemhernyó tenyésztésig sok minden látható az istállókban, majorokban, karámokban. Három tanösvényt járhatnak be a látogatók, a leghosszabb a 11 kilométeres, az élővilágot mutatja meg.
Sétahajózás a Dráván
A látogató kenu- és kerékpártúrára is mehet a környéken, még túravezetőt is kapnak. A 750 kilométer hosszú Drávából 180 kilométeres szakasz esik Magyarországra, s ez a legtisztább vizű magyar folyam. Szinte az egyetlen turistaprogram a Dráván a sétahajózás. Molnár János, a Szirén kapitánya, egyébként a hajó tulajdonosának a veje nagy kedvvel, humorral terelgeti a csoportokat március 15-től október végéig. Figyelmezteti az utasokat, esetünkben egy osztrák-magyar csapatot, hogy ne üljenek a hajó orrába, mert „nem játszunk Titanicot”. Hajók amúgy mostanság nem járnak erre, pedig régen fát, homokot, szenet és sódert vittek az uszályok. Úgy 16 kilométert hajózunk két óra alatt, többször horvát és a magyar határ között, hiszen ez határfolyó, de horvát oldalon csak engedéllyel köthetnénk ki. A Kormorán szigeten 600-700 fős kormorán kolónia él, s őket hívják kárókatonának is. A sebes folyóban, amely lehet 14-15 méter mély is, sok az örvény, ahogy a kapitánytól megtudom, mégis 54 halfaj él benne. Igaz, halászni nem lehet, horgászból meg nincs sok. Néhány harkányi csónakot látni a drávaszabolcsi kikötőben. S hogy miért nincs több turista? Mert a Duna-Dráva Nemzeti Park iskolamesteri módon őrzi a folyót, szinte minden tilos. Miközben látunk homokpadokat, ahol jól lehetne úszni, strandolni, de a büntetés hatszorosa a legdrágább budapesti fürdő, a Gellért belépti díjának, vagyis 30 ezer forint.
Kihagyhatatlan az Ormánsági Halászcsárda halászleve
Ahogy Harkányt elhagyjuk, a táj egyre vadabb és csak egy bezárt csárdát látunk. Állítólag egy építőanyag kereskedő nyitotta, de hamarjában bezárta, nem nagyon volt vendég. Viszont egy faluval odébb, Kémesen, mielőtt ráfordulnánk a szaporcai útra, amely az Ős-Dráva Látogatóközponthoz vezet, megtaláljuk az Ormánsági Halászcsárdát. A vendéglős, Fekete János itt nőtt fel, Harkányban a strandon volt sokáig büféje, s néhány éve hazatért. Ő is bezárhatna, ha nem lenne évtizedek óta vendéglátós, megannyi kapcsolattal. Legalább annyi külföldi vendége van, mint magyar. Németek, hollandok, akiknek a környéken van háza, vagy csak nyaralni járnak Harkányba. Fekete úr nagy horgász, a ragadozókra megy, csukára, süllőre, harcsára. A vendéglő étlapját is a halak viszik, még rántott haltejet is kínál. Egy parasztházban nyitotta meg néhány éve a vendéglőt, s elmerültünk a focis relikviákban, hiszen évekig a Harkányi csapat szakosztályvezetője volt, akkor is, amikor Gera ott focizott. „Egy ideig mi neveltük”, mondja és persze a Dárdai családdal is jóban van, járt náluk Berlinben is. Persze a környékbelieknek fontosabb, hogy van egy vendéglőjük, amely kocsmának sem rossz, s este tízig nem zár be. Ezen a vidéken már ez is jó hír.
A Dráva számtalan lehetőséget kínálna
„A Dráva vidéke, s így maga Ormánság is a kihagyott lehetőségek hazája” állítja Alpár György, Drávaszerdahely polgármestere. Már azt sem érti, hogy Baranya miért nem turistaparadicsom, amikor az adottságok éppenséggel nem rosszak. Ám, amikor Siklós nem a várat fejleszti, hanem fürdőt épít, Villányban pedig a borászok panziókat, szállodákat húznak fel, amikor Harkány mindezt kínálja, akkor a mostoha drávai helyzet könnyen megmagyarázható. „Csak a látogatóközpont van és semmi más. Holott a Dráva számtalan lehetőséget kínálna, a vízi sportokat, a motorcsónakázást, a jetskit és mindenekelőtt strandokat nyitni a homokpadokon. Értem én, a Duna-Dráva Nemzeti Park vezetőinek az a legkényelmesebb, hogy semmit sem engednek, mert abból nem lehet baj. Ám az Ormánság az ország egyik legszegényebb vidéke, nincs munka, a boltok sorban bezárnak, már a kocsmák sem élnek meg. Várjuk a jó szerencsét, meg a sült galambot, holott közös koncepciót kéne kidolgozniuk az önkormányzatoknak és dörömbölni a Parlament kapuján. Ez eddig nem sikerült, ellenben mindenki maga próbál boldogulni. Vajszló például pályázaton nyert 2,4 milliárd forintot többek között csatornára. Szép, szép, nem sajnálom tőlük, de előbb talán munkahelyekre volna szükség, mert a csatorna nem tartja itt a népeket, attól még kivándorolnak. Mert, ahogy most élnek itt az emberek, az inkább vegetálás. Tudnak enni, inni, tüzelőre is van pénz, tehát éhen halni sok, ám egy-két nagygazdáé a föld, a mezőgazdasági termelés szinte megszűnt. Mondhatja egy messziről jött ember, hogy miért nem tartanak disznót, de mire megveszik a malacot, s megetetik, nem kapnak annyit sem, hogy visszajöjjön az ára…”
