Karsai Dániel közzétett el levelet, amelynek magát fideszesnek mondó szerzője bocsánatot kér a párt nevében.
„Minden támogatás nagyon jólesik. De természetesen vannak köztük különlegesek”- írja Karsai Dániel a Facebook-oldalán, arra a támogatói levélre célozva, amelyet egy olyan magánszemélytől kapott, aki saját bevallása szerint fideszes és eutanázia-párti.
Karsai Dániel a levelet anonimizálva közölte, amelyben a fideszes eutanázia-párti személy azt írja:”Az Ön küzdelme előtt már évekkel támogattam a méltóságteljes halálnak ezt a formáját, mert civilizációs vívmánynak gondoltam.”
A levélíró azt is hozzáteszi, hogy a levelet részben lelkiismereti okból írja, részben pedig azért, mert legalább ennyivel szeretné támogatni Karsait.
A levélíró arra is reagált, hogy Karsai Dániel a hét közepén hiába várt a parlamentben a kormánypárti képviselőkre, akik szó nélkül mentek el mellette a parlamentben, ezért a levélíró
„az egész Fidesz nevében mélységesen bocsánatot kért.”
Karsai Dániel ügyvéd augusztusban állt nyilvánosság elé az ALS betegségével, életvégi döntésének jogáért pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságán perelte be a magyar államot.