2024. október 14. (hétfő) 17:11

A lerobbant vidék és más történetek

Egyre reménytelkesebb lesz a magyar falu, hiszen többségükben lassan már posta, patika sem lesz, s a vegyesboltok közül is több bezár. Az a kivétel, ha egy település önkormányzata magára vállalja a bolt működtetését, mint Drávaszerdahelyen. A polgármester ugyanis nem hagyta, hogy bolt nélkül maradjon a település. Alpár György egyébként 2006 óta irányítja a 180 lelkes, dél-baranyai falut és az ő ötlete volt, hogy támogassák az önkormányzatokat a boltnyitásban, de abból is pénzszórás lett, az ő faluja persze még véletlenül sem kapott egy fillért sem. Másoknak 50-60 millió is jutott, de ha két hét múlva bezárták a boltot, nem kellett a pénzzel elszámolni. A sokat emlegetett vidék, amelynek a 13 éve regnáló kormány oly nagy barátja, legalább is szavakban, lassan, de biztosan elnéptelenedik, mert még az akkumulátorgyárakat sem Szabolcsba, Borsodba telepítették, hanem olyan városokba, mint Debrecen, Göd, Komárom, ahol egyébként is van munka bőven. Gödön például csak 50 százalék a magyar munkaerő aránya, Debrecenben legfeljebb 20-30 százalék lesz. Pedig éppen ezek a gyárak kínálnának betanított munkát, tehát felszívnák az elmaradott vidék képzetlen embereit.

Az ország egyik leggazdagabb faluján, Telkin is látszik, hogy rosszul megy a vidéknek. Ott posta és patika még van, hiszen szép forgalmuk van, de a kisebb boltok sorra meghalnak, a Kórházi fasoron több bolt zárt be, mint ahány nyitva van. Ez is alvó falu. Miután helyben nem sok munka van, reggelente konvojok indulnak Budapest felé, s a szolgáltatások többségét a nagyvárosban intézik. A vidékért tehát lehet sírni, de inkább tenni kéne értük, kitalálni, hogyan támadhatnának fel. A stratégia viszont eddig a rendszerváltás óta egyetlen kormánynak sem volt az erőssége, a hatalom megtartása mindent felülírt. Miért is ne húztak volna el mellettünk a szomszéd országok?

Még több AKTUÁLIS…