2024. december 21. (szombat) 19:59

Klicskó kritikája

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a német Der Spiegelnek nyilatkozva közölte: attól fél, hogy Ukrajna a tekintélyelvűség útjára léphet, és egyre inkább Oroszországhoz hasonlóvá válik.
A kijevi városvezető az interjúban úgy fogalmazott: attól fél, hogy Ukrajna autoriter állammá válhat a jövőben.
Egy bizonyos ponton nem leszünk különbek Oroszországnál, ahol minden egyetlen személy kényétől és kedvétől függ. Jelenleg egyetlen független intézmény maradt, de az is nagy nyomás alatt áll: az önkormányzatiság– mondta Klicsko, aki egyben az ukrán Városszövetség vezetője is.

A Der Spiegel a cikkben Ukrajna általános helyzetéről próbált egy nagyobb helyzetképet adni, ennek részeként kérdezték meg a kijevi polgármestert.
Klicsko arról is beszélt nekik: „A háború első hónapjaiban az ország vezetés nélkül maradt, és őszintén szólva teljes volt a káosz”.
Szerinte ebben az időszakban kulcsfontosságú szerepe volt azoknak a polgármestereknek, akik segítettek egy-egy város megvédésében.
Szóvá tette, hogy azóta több választott polgármestert rendeleti úton távolított el a központi kormányzat (Csernyihiv polgármesterét például azért, mert nem megfelelően használta a szolgálati autóját).
Szerinte a központban gyakran csak egyfajta régimódi ellenállókként tekintenek a polgármesterekre, akik akadályozzák az ország központosítását.

A Der Spiegel később megkérdezte Klicskót arról is, hogy
SZERINTE VALÓBAN VESZÉLYBEN VAN-E AZ UKRÁN DEMOKRÁCIA – AMIRE HOSSZAS GONDOLKODÁS UTÁN IGENNEL FELELT.
Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy lehetetlenség lenne Ukrajnát egyik pillanatról a másikra tekintélyelvű állammá alakítani, mert az ukrán túlságosan szabadságszerető nép ehhez.
Beszédes volt az interjúban Klicskónak az a kijelentése is, miszerint a háború kezdete óta egyetlen alkalommal sem beszélt személyesen vagy telefonon Volodimir Zelenszkij elnökkel, holott alig pár száz méterre van egymástól kettejük hivatala Kijevben (bár az ismert, hogy kettejük közt nem a legjobb a viszony).

Mint azt a Der Spiegel összegezte: Ukrajna egy olyan ország, amely meglepő ellenállást mutatott ugyan a külső támadókkal szemben, de eközben az ország belső megosztottságát még a háborúban sem sikerült áthidalni.

Még több AKTUÁLIS…