2024. április 18. (csütörtök) 12:09

Varga Judit is Brüsszelbe megy

Egyelőre rosszul állunk Brüsszelben, már nemcsak Navracsics készül ismét a belga fővárosba, hanem Varga Judit is. Valamit nagyon nem értenek a magyar kormányban. Miközben próbálnak megfelelni, újabb és újabb unió ellenes jogszabályokat fogadnak el. Lásd MOK ügy.

Várhatóan a hét második felében Brüsszelbe megy tárgyalni Varga Judit – erősítette meg az atv.hu információját az igazságügyi tárca sajtóosztálya. Varga Judit az igazságügyi reform részleteiről egyeztet a Bizottsággal. Szerdán indul tárgyalni Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is, aki hivatalosan Johannes Hahnnal, az Európai Bizottság költségvetési biztosával tárgyal a befagyasztott magyar forrásokról.

Az igazságügyi miniszter útja többek közt azért vált érdekessé, mert ahogy arról beszámoltunk, az Európai Bizottság bővítené azok körét, akik nem lehetnek közalapítványi kuratóriumi tagok, illetve sokallják, hogy hat évig lehet valaki a kuratórium tagja, melyet ugyanennyi idővel meg lehet hosszabbítani. Brüsszel a miniszterek, államtitkárok mellett a Nemzeti Választási Bizottság, a nukleáris hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit is eltiltaná a kuratóriumi tagságtól.

Az EUrologus forrásai szerint ráadásul mindez csak a jéghegy csúcsa, mivel Magyarországnak még számos jogállamisággal, korrupcióellenes küzdelemmel és igazságszolgáltatási reformmal összefüggő feltételt kell teljesítenie ahhoz, hogy az 5,8 milliárd eurós helyreállítási alap, és a több mint 22 milliárd eurós hétéves költségvetési finanszírozás elérhető legyen.

Az atv.hu felsorolja, hogy a jogrendszert illetően az Európai Bizottság négy pontban várt érdemi változtatást: egyrészt meg kell erősíteni az Országos Bírói Tanács (OBT) szerepét és hatásköreit, meg kell erősíteni a kúriai bírók függetlenségét, hogy védettebbek legyenek a politikai befolyásolástól, meg kell szüntetni annak akadályait, hogy a magyar bírók az Európai Unió Bíróságához forduljanak, ha úgy látják, nincs összhangban a hazai és az uniós jog, végül meg kell szüntetni a hatóságok lehetőségét, hogy jogerős ítéleteket támadhatnak meg az Alkotmánybíróságon.

Még több AKTUÁLIS…