2024. május 18. (szombat) 15:00

A lelkész szex-könyvet írt

Miért csökken a szexuális vágy a házasodást követően? Egyáltalán: ki házasodik manapság? És ha házasodik is, nyer azzal valamit? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tóth Mihállyal, az Ökumenikus Egyház vezető lelkészével, aki nemrég Úristen, házasodunk! címmel könyvet írt a témában. A szexről szóló diskurzus természetesen a könyv közepére került, hiszen ahogy a lelkész mondja: a férfiak középen kinyitják és ott a szex.

Miért akart lelkészként a szexről könyvet írni?

Korábban írtam egy könyvet, amiben a házasságot, mint életszövetséget próbáltam elhelyezni a mai kor koordináta rendszerében, de a szexről kevés szó esett benne. Többek unszolására elgondolkodtam rajta, hogy mit tudnék én mondani a szexről. Éreztem, hogy túl fontos a téma, már csak az egyház és a szex különös kapcsolata miatt is.

Különös?

Ha egy mondatban együtt szerepel az egyház és a szex, általában valamilyen abúzus jut mindenkinek az eszébe. Ez gáz. Ez nemcsak a katolikus egyház sajátossága, már az amerikai, pünkösdi egyházaknál is kezdenek csontvázként kihullani ezek az esetek. A reformátusról valahogy kevésbé hallunk ilyeneket, talán azért is, mert ott nincs cölibátus. Egyébként a könyv közepére tettük be a szexről szóló részt.

A fiúk örülni fognak: középen kinyitják – és szex. Szokták amúgy is mondani, hogy három dolog kell a férfinak egy házasságban: szex, szex és szex. Nyilván ez nem igaz, de kicsit azért mégis.

Azt írja a könyvben, hogy „a mai életben egyáltalán nem vagy csak ritkán látunk használható modelleket a házasságra, annál többet arra, hogy minden komolyabb következmény nélkül be lehet dobni a törülközőt, és egy másikkal újra lehet kezdeni”. Ennyire tragikus volna a helyzet?

Számos hatás érvényesül egyszerre egy házasságban, és itt nyugodtan említhetjük a külső világ ingereit. A celebektől és az országot vezető politikusoktól – akik néha ugyanabba a csoportba tartoznak – azt látjuk, hogy a válás mint megoldás, trendi. Jönnek a dumák, hogy tisztességesebb volt elválni. A magyar nyelv nem ismer ilyet. Ha van tisztességesebb, van kevésbé tisztességes is? Az nem épp tisztességtelen? A házasságnak definícióként az a funkciója, hogy a másikat a hibáival együtt kérem, válóokkal együtt nősülök, szokták mondani. Arra szövetkezünk, hogy tudom, ez nem lesz mindig boldog és tökéletes. Az egyik fő problémát ebben látom, hogy kevesen akarnak dolgozni a házasságon.

És még miben?

Például, hogy nem a húszas éveink elején házasodunk. Csak tolódik és tolódik kifelé. Most azt látjuk, hogy mindenki elmegy főiskolára, aztán megszerzi a mesterdiplomát, állást talál, kocsit, lakást vásárol, és utána esetleg megházasodik. Ma már inkább a harmincas generáció hisz a frigyben, miután túl van néhány próbaházasságon. Kigyakorolják, hogy megy vagy nem megy, aztán ha nem, akkor megyünk tovább. Erre van igazán gyakorlat, mentségükre szóljon, arra már nincs, hogy hogyan lehet egymás mellett maradni. Az én szüleim generációja, akik az ötvenes években születtek, még azt a modellt látták, hogy lenyomtak válságokat, kiverekedték magukat azokból, felnőttek a gyerekeik, majd nem tudták, mihez kezdjenek egymással. Mindent kibírt a házasságuk, épp csak egymást nem, de legalább volt előttük valamifajta példa.

Manapság nincs is jó modell a házasságra?

A mesékben van: boldogan élnek, míg meg nem haltak. Egészségben, betegségben és így tovább. Alapvetően a modellhiány a nagy baj, igen.

Akkor nem önbecsapás azt gondolni, hogy létezik tökéletes házasság? Így talán érthető, sokan miért nem kérnek belőle.

Sokaknak a házasság intézményével van baja, nem pedig az élménnyel, amit az kínálhat. Eleve azt olvassuk mindenhol, hogy ez is elvált, az is elvált, akkor a jóérzésű ember joggal gondolhatja, na, igen, minek bohóckodjunk. De ha belegondolunk, nekik sem az a házasság, amit az újságban olvasnak, sokkal inkább az életszövetség, amit a megfelelő emberrel kötnek meg.

A társadalomkutatók azt mondják, hiába élünk nyolcmilliárdan a Földön, egyre magányosabbak vagyunk. Ez paradoxon. A magány nem a mennyiségről szól, hanem a kapcsolódás képességéről. Ezt vágyjuk.

„A házasság nem csak jogokról és papírokról szól” – írja. Ez alatt mit kell érteni?

A családpolitika minden országban igyekszik az elöregedő Európát egyfajta gyerekgyártási üzemmódba kapcsolni. Egyébként sikeresen, teszem hozzá. Az elmúlt évben 70 ezer házasságkötés volt.

De ez nem 70 ezer sikeres házasságot jelent. Darabra ki lehet pipálni, hogy a csoknak, a babavárónak meglettek az eredményei.

Ám ennek óriási a kockázata: a mai statisztika szerint minden negyedik házasság bedől másfél évvel a házasságkötés után. Mi fog történni itt két év múlva? Borítékba teszem, hogy a válási statisztika a világűrbe fog kilőni. Ezt nevezem én papíralapú házasságnak. Miközben hitalapú kellene legyen, mindegy, hogy pap vagy anyakönyvvezető előtt mondod ki. A papírházasságra egyébként van konkrét definíciónk, benne van az alaptörvényben: apa férfi, anya nő – apa időnként persze az ereszcsatornán menekül.

Mit tud kínálni egy szakrális esküvő a polgárival szemben? Többet, jobbat?

A kereszténység esetében nincs a Szentírásban leírva, hogyan kell házasodni, mit kell csinálni. Ellenben a második vatikáni zsinaton leírták a formát, hogy mit várnak el: menjünk egy olyan helyre, ahol a szakrális élményt meg lehet élni, legyen ott egy celebráns, aki képviseli az egyházat. De a metódus vége mindig ugyanaz: a férfi azt mondja, feleségül veszlek, a nő meg azt, hogy a feleséged leszek. Ez a konszenzus. Azon van a hangsúly, hogy egymásnak teszik az ígéretet, egymásnak mondják. A polgáriban nincs ilyen. Más a kettő iránya. Egyiknél az állam felé teszek nyilatkozatot, a szakrális során egymásnak.

Eközben a könyvben úgy fogalmaz, a házasság „megmerevedett keretként” él az emberek fejében. Függetlenül a polgári, szakrális szertartástól, mit tud megadni a házasság két embernek?

Szabadságot.

Még több életmód…