2024. április 18. (csütörtök) 13:21

Áldás vagy átok Haaland a Manchester Citynek?

Teljesen átalakult a Manchester City játéka Erling Haaland szerződtetése óta. Ahhoz kétség sem fér, hogy a 22 éves norvég csatár olyan, mint egy dízelmozdony. A kapu előtt megállíthatatlan, a védőket elnyomja, bármilyen szögből a kapuba tudja juttatni a labdát, a csapat mégsem vezeti a Premier League-et, sőt húsz bajnokin öttel kevesebb pontot szerzett, mint a 2021–2022-es idényben. Mi az oka, hogy a világ egyik legjobb csapata a világ egyik legjobb csatárával inkább visszaesett eredményességben, mint előrelépett volna?

Josep Guardiolát évekig érte bírálat amiatt, hogy nincs klasszikus középcsatára, és a posztot szélső támadókkal vagy középpályásokkal tölti be. Sokan ennek tulajdonították azt is, hogy az együttes még nem tudott Bajnokok Ligáját nyerni, a kieséses szakasz kritikus mérkőzésein rendre hiányzott valaki, akinek a gólszerzés a védjegye. Amikor a City nyáron átigazolta Erling Haalandot, a világ egyik legjobb csatárát, azt lehetett hinni, hazai és nemzetközi színtéren is egyeduralkodó lesz, a valóság mégsem ez.
A norvég kezdőcsapatba állításával ugyanis teljesen átalakult a manchesteriek játéka. Amíg a Premier League 2021–2022-es idényében a City csatárt játszó játékosa jellemzően a pálya bal oldalán kapott labdát, és segített felépíteni a támadásokat, ebben az idényben Erling Haaland általában az ellenfél tizenhatosához közel vagy azon belül, a középső védők vonalában helyezkedik, és türelmesen várja, hogy a „sült galamb a szájába repüljön”. Ez sok szempontból előny, hiszen egy-egy jó passzal sokkal könnyebb helyzetbe hozni, de megvan a hátránya is, mivel az őt támogató futballistáknak sokkal mélyebben előre kell nyomulniuk az ellenfél térfelén, ami sebezhetőbbé teszi a City védelmét a kontratámadásokkal szemben. Ez különösen az idegenbeli mérkőzéseken jelent problémát. A Premier League előző idényében mindössze két olyan összecsapás volt, amelyen az ellenfelek ötnél több kontratámadást vezettek a manchesteriek ellen, a 2022–2023-as kiírás eddigi részében viszont már öt.
„A játékunk része, hogy amikor labdát vesztünk, az ellenfél kontráit hamar elfojtjuk, nem hagyunk helyet, hogy megiramodjon. Ahhoz viszont, hogy ez a rendszer működjön, mindenkinek pozícióban kell lennie. Erling Haaland ebből a szempontból nehézséget jelent, még be kell illeszkednie. Jelenleg nehéz azt a sok passzra épülő, gyors futballt játszanunk, ami korábban jellemzett minket” – mondta Josep Guardiola augusztusban, a Newcastle otthonában játszott 3–3-as döntetlen után tartott sajtótájékoztatón, és a helyzet azóta sem sokat változott.
Erling Haalandnak ráadásul a sebessége sem érvényesült eddig a Citynél. Korábbi állomáshelyein, a Salzburgban és a Dortmundban rendre kihasználta testfelépítését meghazudtoló gyorsaságát, és sok indítást váltott gólra, most viszont inkább a beadásokra érkezik jó ütemben, és továbbítja a hálóba a labdát.
Josep Guardiola igyekszik norvég csatára stílusára szabni a City játékát, de a megoldás még nem látszik kristálytisztán. Vasárnap a Tottenham otthonában vár teszt a csapatra – angol sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy a Spurs menedzsere, a héten epehólyagműtéten áteső Antonio Conte ott lehet kispadon.
ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Newcastle United–West Ham United 1–1 (C. Wilson 3., ill. Paquetá 32.)
Chelsea–Fulham 0–0
Everton–Arsenal 1–0 (Tarkowski 60.)
Aston Villa–Leicester City 2–4 (Watkins 9., Souttar 32. – öngól, ill. Maddison 12., Iheanacho 41., Tete 45+2., Praet 79.)
Brentford–Southampton 3–0 (Mee 41., Mbeumo 44., M. Jensen 80.)
Brighton–Bournemouth 1–0 (Mitoma 87.)
Manchester United–Crystal Palace 2–1 (B. Fernandes 7. – tizenegyesből, Rashford 62., ill. Schlupp 76.)
Wolverhampton–Liverpool 3–0 (Matip 5. – öngól, Dawson 12., R. Neves 72.)

Még több sport…