2024. április 18. (csütörtök) 13:43

Nagy pofont kapott a vb-n a hazai szakma

A magyar férfi kézilabda-válogatott nyolcadik helyen zárta a világbajnokságot. Az olimpiai selejtezőt elérte a csapat, a párizsi kvótához azonban szinte egyáltalán nem vagyunk közelebb, mint a torna előtt.
A dánok elleni vereség több szempontból is óriási pofon a hazai szakmának
A magyar férfi kézilabda-válogatott bejutott a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé, ahol három további mérkőzésen dőlt el a végső helyezése. A negyeddöntő minden idők legnagyobb magyar vereségét hozta a férfi szakágat tekintve, miután a későbbi világbajnok Dánia Mathias Gidsel és Simon Pytlick vezetésével a mieinket is könnyedén maga alá gyűrte, és 40–23-ra, tizenhét góllal győzött.
Az, hogy a dán játékosok mennyivel dinamikusabbak, teljesen meglátszott a mérkőzésen. Támadásban hihetetlenül bátortalan játékot láthattunk a padról érkező átlövőktől, Szita Zoltántól és Ilic Zorantól, védekezésben pedig teljesen fölpuhult a magyar fal, a dánok szinte végig 80 százalék fölötti lövéshatékonysággal operáltak.
Amíg a magyar csapat az egyik legjobban büntetett, de a negyeddöntős válogatottak tekintetében a legkevesebb gólt kapó együttes volt a középdöntő végéig, addig a címvédő ellen átjáróházzá változott a védőfal. A dán átlövők hármasban, valamint a kettes-hármas közötti területeken is gyakorlatilag úgy szedték szét a magyar védekezést, ahogy akarták.
Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy míg Gidsel, Pytlick vagy akár Mikkel Hansen is milyen könnyedén cselezte ki a védőinket,

ADDIG A MI ÁTLÖVŐINK A KLASSZIKUS KÉZILABDÁS CSELEK (INDULÓCSEL, ÁTEMELÉS, LEFORDULÁS) KÖZÜL EGYET SEM TUDTAK VÉGREHAJTANI NEMHOGY A DÁNOK ELLENI ÖSSZECSAPÁSON, DE NAGYJÁBÓL AZ EGÉSZ VILÁGBAJNOKSÁGON.
Ennek oka szintén a képzésben van. Az már nem először kerül elő, hogy Magyarországon – a skandináv térséggel ellentétben – a taktikai felkészítés megelőzi az egyéni képességfejlesztést, így a figurális játékhoz választják ki a játékosokat, ami korán kiszelektál olyan, később érő fiatalokat, akikben lehetne potenciál.
Az átlövők tekintetében ez azt jelenti, hogy a férfi szakágban olyanokat választanak ki nagyrészt, akik kilenc méterről nagyot tudnak lőni pár keresztmozgásos figura után, kombinatív szempontból pedig jellemzően megelégszenek azzal, ha a beállóval sikerül viszonylag jó játékkapcsolatot kialakítani, amiből zárás-leválást tudnak játszani.
Nemcsak Skandináviában, hanem a legtöbb fejlődő kézilabda-kultúrában is meghaladott már ez a szemlélet, a női szakágat tekintve pedig Magyarországon például kifejezetten kiszelektálják a nagy lövőket, ami szintén hordoz magában problémákat.
A magyar utánpótlás-képzésben két véglet van:
A FÉRFIAKNÁL IRÁNYÍTANI NEM KÉPES ÁTLÖVŐK, A NŐKNÉL PEDIG KIZÁRÓLAG IRÁNYÍTÓ TÍPUSÚ BELSŐ EMBEREK.
A magyar szakma tehát mindkettőt ki tudja nevelni, csak az egyensúlyt nem találta meg eddig.
A dánoknál, a norvégoknál, de akár az egyiptomiaknál is azt látjuk, hogy a három belső poszt szinte már teljesen összemosódott, és aki hivatalosan balátlövő, irányító vagy jobbátlövő, azoktól már elvárás, hogy mindhárom említett poszton tudjanak játszani. Ehhez azonban megfelelő dinamika és kombinatív, gyakorlatba is átültetett taktikai gondolkodás kell.
Nálunk még teljesen elkülönül a három poszt, a mi átlövőink nem tudják irányítani a játékot, míg ez a dánoknál elmondható a Gidsel, Hansen, Pytlick hármas összes tagjáról, ahogy a norvégoknál is Sander Sagosenről, Christian O’Sullivanről vagy éppen Goran Johanessenről. Ez azt is jelenti, hogy a norvég és a dán csapatnak is sokkal nagyobb variációs lehetőségeik vannak taktikailag, mint a magyar együttesnek, ez pedig a negyeddöntős pofon után 33–25-ös, nyolcgólos Norvégia elleni vereségben mutatkozott meg.
Hova tűnt a kemény védekezés?
Ami az összes helyosztó mérkőzésre, köztük az Egyiptom elleni összecsapás első félidejére is igaz volt, hogy a középdöntőig kemény védekezésből szinte semmi nem maradt. Erre alapvetően két, egymást egyáltalán nem kizáró magyarázatot tudunk találni: az egyik, hogy
A FIZIKÁLIS FÁRADTSÁG KIÜTKÖZÖTT A CSAPATON, ÉS EMIATT MÁR NEM JÖTTEK AZ ADDIG MEGSZOKOTT, NEMEGYSZER DURVA MEGÁLLÍTÓ FAULTOK.
A másik, hogy Chema Rodríguez rászólhatott a belső védőire, köztük elsősorban Sipos Adriánra, hogy egy kicsit fogja vissza a keménységét, mert az egyértelmű volt a világbajnokság során, hogy (nem alaptalanul) utaztak rá a játékvezetők. Ezt az utasítást azonban lehet, hogy Sipos túl komolyan vette, és ezért nem mert elengedni több kemény faultot.

A magyar hármas védőnél ugyanakkor abszolút játszhatott a fáradtságfaktor is. Sipos a piros lapos kiállítások utáni idők kivételével végigvédekezte az összecsapásokat hol Rosta Miklóssal, hol Bánhidi Bencével az oldalán. Ligetvári Patrik azonban csak marginális szerepet kapott ezen a tornán, aminek az okait nem tudjuk.
Ligetvári egyébként kifejezetten jól szállt be a Norvégia elleni mérkőzésbe, és négy góllal indított az első félidő végén. A második játékrész azonban már nem sikerült olyan jól számára, de így is viszonylag jó teljesítményt nyújtott.
Megy ez, csak meg kell adni a lehetőséget– nyilatkozta Ligetvári a norvégok elleni nyolcgólos vereség után az M4 Sportnak, és az valóban kérdés, hogy Chema a torna során miért nem játszatta őt többet. Ugyanakkor azt fontos megemlíteni, hogy a kevés játékpercből kifolyólag a norvégok sem nagyon készülhettek rá, így pedig azért könnyebb volt meglepnie őket négy gyors góllal.
Nincs meg a kellő koncentráció
Amit a skandinávok ellen kifejezetten rossz volt nézni, hogy mind a dánok, mind a norvégok különösebb erőfeszítés nélkül nyitották ki nagyon gyorsan az ollót. Erre Mikler Roland is utalt, aki szerint nem pörögtek száz százalékon a norvégok, akik egy negyeddöntős összecsapáson elképzelhető, hogy közel úgy megvertek volna minket, mint a dánok.
Hogy mi jelenti a különbséget? A statisztikák alapján a helyzetkihasználás, ami az agy oxigénszintjével, ezáltal pedig az erőnléti állapottal van szoros összefüggésben. Arról már korábban is írtunk, hogy az ellenfél kapusai jellemzően felülteljesítenek a magyar csapat ellen, míg a várható gólok (xG) és a gólok száma közötti különbség rendkívül mérsékelt volt már a középdöntők után is.
DÁNIA ELLEN AZ XG-MUTATÓK ALAPJÁN HÁROM GÓLLAL KELLETT VOLNA KIKAPNUNK, MÍG A VÉGE 17 TALÁLATOS KÜLÖNBSÉG LETT.
Ennek oka, hogy a mieink 16,6 százalékkal lőttek a várhatónál gyengébben, a dánok pedig 30,9 százalékkal felülteljesítettek. Ebből fakadóan a kapusok hatékonyságának tekintetében is hasonló irányúak voltak az eltérések, ami pedig elképesztő különbség ezen a szinten, hogy a heteseket leszámítva a dán lövéshatékonyság 84,8, a magyar pedig 45,2 százalék volt.

Még több sport…